Ásatási nyílt nap Fenékpusztán

    Augusztus 19-re a Balatoni Múzeum régészeti ásatási nyílt napot hirdetett meg a fenékpusztai ásatási területre. Pőcze Nóra történelemtanár részt vett az eseményen, melyre invitálta tanítványait is. A még dübörgő nyári szünetre tekintettel is volt néhány olyan történelemszerető diák- Ponyiczky Lili, Kalocsai Réka, Ponyiczky Kolos, Kalocsai Ádám,  (közülük Kolos még csak harmadikas lesz, de már most nagyon ígéretes és érdeklődő tehetségnek mutatkozik)-, akik szüleikkel együtt kíváncsian szemlélték meg a régészek munkáját. Amit eddig csak a tankönyben, kisfilmen láthattak, megelevendett a szemük előtt, és egy kellemes, ismeretekben gazdag délelőttöt tötöttek együtt. Az elkészült fotókat pedig történelemórán tudják majd hasznosítani, hogy társaikat is megismertessék ezzel a cseppet sem könnyű, de annál kalandosabb foglalkozással.

Fenékpuszta római kori történetéről a virtuális érdeklődők a következő linken tájékozódhatnak: https://fenekpusztacastrum.hu/asatasok/

A weboldalon a "CASTRUM VIRTUALE" menüpont alatt virtuális időutazás is tehető!

Kapcsolódó galéria

Ásatási nyílt nap Fenékpusztán

Pályázatok

EFOP logo
Boldogságóra Integrált Program
Nemzeti Faültetés Napja
Fenntarthatósági Témahét 2023
Boldog Iskola
Örökös Ökoiskola
Határtalan Program
Bounce Back
Erzsébet-tábor
Petőfi200 projekt