Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul beszámoló

HAT-KP-1-2025/1-002245

A Határtalanul program előkészítése során a közösségi órákon megismerkedtünk a meglátogatandó helyszínekkel. Minden tanuló bemutatott egy-egy települést, várat néhány mondatban. Főként az érdekességeket, a hozzájuk fűződő mondákat, meséket hallgathattuk meg a prezentáció alatt.

Május 3-án reggel hét órakor már várt ránk az autóbusz a gyógyszertár előtt. Várakozással telve vágtunk neki a Felvidékre vezető útnak. Budaőrsön csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, Klári néni, aki az öt nap folyamán megismertetett bennünket a meglátogatott helyek múltjával, fontosabb adataival, érdekességeivel.

Első állomásunk a révkomáromi erődrendszer volt. A helyi idegenvezetőtől megtudtuk, hogy az erős, vastag falak állták a történelem viharait. A vár ellátta a hátország védelmét, ellenőrizte a hajózást, átkelést. Az 1848-1849-es szabadságharc utolsó bástyája hadszíntér is volt többször. A vár alatti katakombákban még egy bátorságpróbára is sor került: vaksötétben tapogatódzva kellet kijutnunk a napvilágra.

Innen utunk Gútára vezetett, ahol a Vág egyik mellékágán álló, hagyományos úszómalom rekonstrukcióját néztük meg. A malom sosem működött, csak kiállítási célt szolgál. A barátságos, zöld környezetben szívesen töltöttünk el egy jó órát.

Következő állomásunk a deáki templom volt, ahol a tatárjárás előtt a szerzetesek használták a Pray-kódexet a liturgiák során, amelyben a Halotti beszéd és Könyörgés található. A templom padlásán régi miseruhákat, ministráns öltözékeket, a szertartásokhoz használatos kellékeket nézhettünk meg. A templom kertjében megálltunk a háborúk helyi áldozatainak emlékműve előtt is.

Késő délután érkeztünk meg szálláshelyünkre, Alsóbodokra.  Gondozott környezetben, kényelmes, tiszta apartmanokban helyeztek el bennünket. Reggelente svédasztalos reggelit, esténként meleg vacsorát szolgáltak fel az ebédlőben. Az útra hideg ebédcsomagot kaptunk.

Kedvenceink vendéglátóink szamarai voltak, különösen Maris. Naponta meglátogattuk őket.

Szállásunktól néhány percnyi sétára található a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna, melynek alsó szintjén kialakított, barlangszerű sziklasírban nyugszik gróf Esterházy János felvidéki mártír politikus, akinek boldoggá avatása jelenleg folyamatban van. Egyik este felmentünk a kálvária útján, a kriptába is be tudtunk menni.

Másnap főként szabadtéri programjaink voltak. A kistapolcsányi bölényrezervátumhoz a parkolótól egy negyedórás kellemes sétával jutottunk el. Sajnos, csak messziről láthattuk az állatokat, ugyanis az etetés után érkeztünk, és addigra a jóllakott bölények csendesebb helyre húzódtak.

Taszármalonya felé útba ejtettük a nagyvezekényi emlékművet, amely az 1652. augusztus 26-án a törökök és magyarok között lezajlott csata és az ott hősi halált halt négy Esterházy fivér emlékét őrzi.

A Malonyai Arborétumban közel 2300 – különböző földrészekről származó - növényfajtát csodálhattunk meg a sétautak mentén. Láttuk a növénykert alapítójának, Ambrózy-Migazzi István grófnak szobrát és az Ambrózy-kastélyt is. Legszebbnek a hatalmas tengerparti óriásfenyőt és a gazdag rózsakertet találtuk.

Visszatérve alsóbodokra látogatást tettünk egy helyi méhészetben. A gazda mesélt a méhészkedés szépségéről és az újabban jelentkező nehézségekről is. Finomabbnál finomabb mézfajtákat kóstoltunk meg.  Házigazdánk felesége, egy tanító néni pedig a helyi népviseletet mutatta be nekünk. Láttunk egy csodaszép menyasszonyi ruhát is, amelyet a tanító néni nagymamája viselt az esküvőjén. Köszönetként elénekeltük az ’A csitári hegyek alatt’ című dalt, hiszen Alsóbodok pontosan a csitári hegyeknél található. A vendéglátóknak nagyon tetszett a kis produkciónk, ők is bekapcsolódtak a nótázásba.

A harmadik napon a Thurzók és Pálffyak ’ luxusrezidenciájába’, a bajmóci várba látogattunk el, amely Mátyás királynak is kedvelt tartózkodási helye volt. A vár alatt húzódó, korábban vízlelőhelyként és óvóhelyként szolgáló cseppkőbarlangban egykor ősemberek is laktak.

Kora délután Magyarország és Szlovákia történelmének egyik legősibb, legfontosabb katonai és egyházi központjába, Nyitrára érkeztünk. Már az útról láttuk úticélunkat, a magaslaton elhelyezkedő várat, amely napjainkban a Nyitrai Püspökség székhelye, és nemzeti kulturális műemlék. Meghallgattuk a Vazul-torony tragikus történetét. A legenda szerint a megvakított és megsüketített Vazul szelleme hosszú évszázadokig kísértett a torony falai között. Meglátogattuk a nyitrai várban álló Szent Emmerám-székesegyházat is, amely három különböző korszak templomépületének szoros egybeépítéséből jött létre.

Utolsó állomásunk Zsére volt. A tájház Zoboralja egyik legfontosabb néprajzi emlékhelye. A parasztházban és udvarán a korabeli berendezésekkel, népviselettel, használati eszközökkel ismerkedhettünk. A helyi hagyományőrzők megleptek bennünket egy lakodalmi ’csúfolkodóval’. Mi viszonzásként ismét elénekeltük az ’A csitári hegyek alatt’ című dalt, sőt egy másik népdalból is megtanítottunk vendéglátóinknak egy általuk nem ismert versszakot.

A negyedik napon Vöröskőre, a Felvidék egyik leglátványosabb, legépebben megmaradt várába látogattunk, amely teljesen elkerülte a háborús pusztításokat. Megtudtuk, hogy a 16. században a Fuggerek szerezték meg, és pincerendszerét rézraktárnak használták, majd a Pálffy család tulajdonában volt. akik reneszánsz-barokk palotává alakították át. A vár kiállítása korhű bútorokat, történelmi fegyvereket, pazar porcelánokat és szőnyegeket mutat be, amelyek hűen tükrözik a nemesi életmódot. A föld alatti pincerendszerben láthattuk a vár építőanyagául szolgáló vörös homokkövet, és egy gyönyörű pillangót is sikerült lencsevégre kapnunk.

A legnagyobb erőnléti kihívást a trencséni várba való feljutás jelentette. A város feletti sziklaormon magasodó erődítmény a Felvidék egyik legnagyobb vára. Kikövezett, meredek sétaút vezetett fel az egykor hírhedt oligarcha, Trencséni Csák Máté központjába, magánbirodalmának székhelyére. Voltak, akiket nem merített ki kellőképpen a feljutás, ők még magasabbra vágytak, felmentek a Máté-toronyba is, ahonnan még szebb volt a kilátás a történelmi belvárosra, a Vág folyó kanyarulatára és a távoli Fehér-Kárpátokra.

A várban található a Szerelem kútja is, amelyhez Omar és Fatime legendája kötődik: Zápolya István győztes csatája után többek közt rabul ejtett egy török lányt is, akit Fatiménak hívtak, és a várúr feleségének udvarhölgye lett. Fatime szerelmének, Omarnak a gőgös főúr azt a feltételt szabta, hogy fakasszon vizet a sziklából, akkor visszaadja a lány szabadságát. Három év ásás után megtörtént a csoda, és a szerelmesek szabadon elmehettek.

Szép, napsütéses időben érkeztünk meg Trencsén főterére. A város 2026-ban a finnországi Oulu városával közösen elnyerte az ’Európa Kulturális Fővárosa’ címet. Fagyiztunk, vásárolgattunk, sétálgattunk a főutcán. A szállásunkra visszatérve búcsúestét tartottunk. Még egyszer, utoljára birtokba vettük a panzió játszóterét, és közös nasizást rendeztünk.

Másnap reggel összecsomagoltunk, reggeli után búcsút vettünk vendéglátóinktól és a szamaraktól, majd Dévény felé vettük az irányt. Dévény Pozsony legnyugatibb városrésze, amely közvetlenül a szlovák–ausztriai határon fekszik. A hajdani vár (ma már várrom) a Kárpát-medence nyugati kapuját őrizte. Itt szabadon kószálhattunk a romok között, voltak, akik felmentek az Apáca-toronyba is. Megnéztük a vár alatti folyóparton álló Vasfüggöny-emlékművet, amely annak a több mint 400 embernek állít emléket, akiket 1945 és 1989 között lőttek le a határon, miközben a folyón átúszva próbáltak Ausztriába menekülni a kommunizmus elől. Szép látványt nyújtott a Duna és a Morva folyók összefolyása a dévényi várhegy lábánál.

Pozsonyon átutazva nemsokára Dunaszerdahelyre érkeztünk, ahol szeretettel fogadtak bennünket a Kodály Zoltán Alapiskolában. Az ottani hetedik osztályosokkal együtt párokban készítettünk egy-egy érdekes technikával készült képet. Munkálkodás közben alkalom nyílott beszélgetésre, ismerkedésre. Átadtuk a tanulók és a tantestület számára vitt ajándékainkat, ők is megleptek bennünket a várost bemutató könyvekkel.

Dunaszerdahely volt felvidéki barangolásunk utolsó állomása. Kis kitérővel Budaőrs felé késő délután érkeztünk meg Becsehelyre. A Nemzeti Összetartozás Napján a projekt zárásaként úti beszámolót tartottunk élményeinkről diáktársainknak.

Köszönet azoknak, akik lehetővé tették számunkra, hogy a történelmi Magyarország ezen részét alaposabban megismerhettük, elmélyülhetett kötődésünk a határon túli magyarság iránt.

a programban részt vevő tanulók

A Határtalanul pályázat beadása a fenntartó, Nagykanizsai Tankerületi Központ engedélyével és segítségével történt.

Pályázatunkat a Vidékjáró Kft. gondozta.

Utazásunkról a Netta-Pannonia Kft.. gondoskodott.

kísérő pedagógusok: Busáné Nagy Edina, Pőcze Nóra, Pukhelyné Angyal Márta

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával.