Iskolánk névadó ünnepsége

Iskolánk névadó ünnepsége

Szeptember 26-án tartottuk iskolánk névadó ünnepélyét. Az eseményre tanulóink és pedagógusaink színvonalas műsorral készültek, felavatásra került intézményünk új emblémája, amely szorosan kapcsolódik névadónkhoz, Schmidt Egon Kossuth-díjas íróhoz, ornitológushoz, valamint sor került a meghívott vendégeink számára a Schmidt Egon sétány szakmai bemutatójára is.

Az eseményre Szabóné Rosta Beáta SZM szülő jóvoltából elkészült az iskola süteménye is:

Névadó ünnepélyünkön Pőcze Nóra igazgató köszöntötte a meghívott vendégeket, tanulóinkat, pedagógusainkat és szülőket. 

Ünnepi beszédében elhangzott, hogy az intézmény szeptember 1-jétől használatos új neve, névválasztása végzetszerű, hiszen az iskola mindig is nagy hangsúlyt fektetett a természetközeli, környezettudatos nevelésre, többek között ezért is nyerhettük el hosszú évekkel ezelőtt az Örökös Ökoiskola címet. Célunk, hogy Schmidt Egon Kossuth-díjas író, ornitológus szellemi hagyatékának méltó gondozóiként, természetbarát, felelősségtudatos és boldog gyermekeket neveljünk falaink között, ahogy maga Schmidt Egon is boldog gyermekkort élhetett meg itt nálunk, Polán, Annamajorban.

Az iskola új emblémáját is bemutattuk az eseményen, a logó szimbolikájában is az iskola szellemiségét képviseli egyrészt a jégmadárral, amely Schmidt Egon egyik kedvenc madara volt, másrészt azzal, hogy a jégmadár gyönyörű színekben pompázik, ahogy a gyerekek is mindannyian külön egyéniséggel rendelkeznek, a madár körüli zöld ágak pedig az iskola óvó, biztonságot adó közegére hivatottak utali. 

A névadó ünnepélyen megosztotta gondolatait Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója, aki kiemelte a névválasztás fontosságát egy intézmény életében, megemlékezett Schmidt Egon életművéről, amelyet mindannyiunk elé példaként állított. 

Német Géza, Becsehely polgármestere megosztotta a hallgatósággal, hogy a Schmidt Egon sétány víziója hogyan jutott el a megvalósulásig. Életrehívása egy csapatmunka eredménye, amelyben részt vett Simonné Benkő Edit, az intézmény volt igazgatója, Török Henrich projektmenedzser, Marics István grafikai kivitelező, és maga a polgármester úr. A Schmidt Egon sétányt nemcsak az iskola de a település egyik fő nevezetességeként tartja számon gondoltaiban, úgy érzi méltó helyre került.

A névadó ünnepélyen fellépett a Becsekvartett, akik fuvolán, klarinéten, fagotton játszottak reneszánsz dalokat Gyulavári Adrien a Letenyei Alapfokú Művészeti Iskola tanárának felkészítésében.

Iskolai kórusunk Kollár Judith ének-zene szakos pedagógus vezényletével elénekelte az iskolánk névadó dalának választott "Vigyázz a madárra" című dalt.

Pukhelyné Angyal Márta magyar nyelv-és irodalom szakos tanár felkészítésében tanulóink felidézték Schmidt Egon irodalmi munkásságát, két tanulónk pedig ismertette a hallgatósággal, milyen érzes nekik, gyerekeknek, hogy az Ő nevét viseli iskolánk.

Műsorunkat Pallanki Katalin "Így tedd rá" népi játék szakkörösei zárták, akik vidám előadásuk után egy-egy nyakba akasztható emblémával ajándékozták meg a vendégeket. 

A tornaterem csodás dekorációja Vlasicsné Sabján Gyöngyi tanító néni érdeme, emellett kiállításra kerültek Novinics Krisztián becsehelyi természetfotós fényképei is, illetve a Vargáné Táncos Szilvia tanító néni által szervezett "Mennyi fényes, szép madár" elnevezésű rajzverseny legjobbra értékelt munkái is.

A névadó után a meghívott vendégek programja a szakmai sétával a Schmidt Egon sétányon folytatódott, amelyet Török Henrich projektmenedzser mutatott be, Pőcze Nóra pedig felhívta a Letenyei járás iskolaigazgatóinak figyelmét arra, hogy a sétány egy remek lehetőség az iskoláink közötti jó kapcsolat további elmélyítésére, valamint arra, hogy a sétányból helyi jó gyakorlatot fog kialakítani az intézmény, amikor elkészül, szeretettel várjuk akár a járás, akár az egész tankerület területéről az iskolák bejelentkezését foglalkozásainkra.

Az eseményen részt vettek a járás iskoláinak képviseletében:

Bedő Helén igazgató asszony Borsfai Fekete István Általános Iskola

Simon Márta igazgató asszony Letenyei Andrássi Gyula Általános Iskola

Kovácsné Horváth Szabina igazgató asszony Muraszemenyei Általános Iskola

Trojkó Zsolt igazgató úr Tótszerdahelyi Zrínyi Katarina Horvát Általános Iskola

Friman Martin igazgató úr Letenyei Alapfokú Művészeti Iskola

Pőcze Nóra igazgató gondolatai: "Iskolánknak az a célja, hogy adjon, adjon a településnek, a környéknek, az országnak olyan embereket, akik büszkék lakóhelyükre, származásukra, magyarságukra, stabil és megingathatatlan belső értékrenddel, emellett versenyképes tudással rendelkeznek, felelősséget vállalnak nemcsak magukért, hanem környezetükért is. Vigyék tovább névadónk szellemiségét a természet, az állat-és növényvilág szeretetével, örökítsék ezt tovább, generációról generációra."

Kapcsolódó galéria

Iskolánk névadó ünnepsége

Pályázatok

Örökös Ökoiskola
Csodaszarvas Program
EFOP logo
Petőfi200 projekt
Fenntarthatósági Témahét 2023
Erzsébet-tábor
Határtalan Program
Digitális Témahét 2023