Rendhagyó történelemóra a Polai Mindenszentek Templomban

Rendhagyó történelemóra a Polai Mindenszentek Templomban

Amikor helyben van a középkori történelem (IS)...avagy szeptember 9-én a Becsehelyi Schmidt Egon Általános Iskola 6. osztályosai Pőcze Nóra tanárnő vezetésével a polai templomban vettek részt rendhagyó történelemórán.

Az elmúlt tanévben megtanultak felelevenítése okán, és a késői román stílusú építészet kézzelfogható bizonyítására látogatott el a 6. osztály történelemórán a Becsehely polai falurészében található méltán nevezetes és legősibb épületébe a polai római katolikus templomba.

Pola története a XIII. századtól ismert, de magát a templomot az 1332-33-as tizedjegyzék említi először. Plébániája a zágrábi püspökség legnyugatibb főesperességéhez, a bekcsényihez tartozott. Bekcsény azonos a mai Becsehellyel, amellyel mára Pola összeépült és egy települést alkot. Zala vármegye ezen területeit Szent László királyunk csatolta az általa alapított zágrábi püspökséghez.

1600-ban a török dúlása miatt Kanizsa vára elesett, így a vár 20-30 kilométeres térsége folyamaos hadszíntérré vált, melynek során a falvak templomai szinte teljesen elpusztultak. Az egyetlen fennmaradt román kori emléke a vidéknek a becsehely-polai templom. Megmaradásának történetét legenda őrzi, miszerint az itt élő emberek búzával "lekenyerezve" a törököt, megváltották szeretett és tisztelt épületüket. A falu összefogásának e szép példája már ekkor is megvalósult, a legendából kitűnik, hogy milyen nagy jelentőségű volt az épület, milyen erősen vallásos közösség lakta a települést, ahogy ez ma is igaz. 

A templomon 1966-ban helyreállítási, állagmegőrzési munkálatokat végeztek. 2006-ban kezdődött meg az épület átalakítása, melynek során a déli oldal közepén álló sekrestyét áthelyezték az északi oldalra, így láthatóvá vált a déli oldal csodálatos román kori kapuja. Helyreállították az épület román kori ablakait is, közülük az egyik idomtégla-díszítésű keleti ablak, már a gótikus rózsaablakokat juttatja a látogató eszébe.

A román kori kapu belső oldala rejt egy egyedülálló érdekességet is. A timpanon alatt lévő áthidaló gerenda bizonyíthatóan a középkori építkezéssel került oda. Különlegessége, hogy ebből az időszakból származó ép állapotú faanyagként Nyugat-Magyarországon egyedülálló.

A temlom nyugati fele már a XVIII. század végén épült a korábbi épületrészhez, ez már barokk stílusjegyeket visel.

A hatodik osztályos tanulók figyelemmel hallgatták a templom történetét Pőcze Nóra tanárnőtől. Felfedezték, meddig húzódott maga, a késői román stílusú épület, honnan kezdődött a barokk stílusjegyeket viselő része. Kint az épület előtt ugyanúgy felismerték a tanult különböző stílusjegyeket, akárcsak a templom belsejében. A gyerekek szerint nagyon jó volt a külső helyszínen megtartott óra, sokat tanultak belőle, remélik a jövőben több ilyen órájuk is lesz. Büszkék voltak iskolájuk településének múltjára, átérezték a múlt megóvásának fontosságát, mely minden felelős magyar állampolgár kötelessége és belső meggyőződése kell, hogy legyen.

Az épület iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk a következő forrásokat, amelyekből további információk szerezhetők a Polai Mindenszentek Templom történetéről:

Valter Ilona: A Becsehely-polai r.k. templom. Magyar Műemlékvédelem 1967-1968. Akadémiai Kiadó, Bp. 1970. 335-343. p.

Valter Ilona: Áprás-kori téglatemplomok a Nyugat-Dunántúlon. Bp. 2005.

Vándor László: Újabb kutatások a becsehely-polai római katolikus templomnál. Műemlékvédelem LI. évf. 1. szám 2007. 36-42. p.

 

Kapcsolódó galéria

Rendhagyó történelemóra a Polai Mindenszentek Templomban

Pályázatok

EFOP logo
Erzsébet-tábor
Digitális Témahét 2023
Határtalan Program
Fenntarthatósági Témahét 2023
Örökös Ökoiskola
Csodaszarvas Program
Petőfi200 projekt