Szavalóverseny a felső tagozaton

Március 23-án került sor a Becsehelyi Általános Iskola felső tagozatosainak házi szavalóversenyére Pukhelyné Angyal Márta magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus szervezésében.

A szülőkből és érdeklődő tanulókból álló közönség kíváncsian várta miként adják elő a versmondóink választott verseiket. A műveken keresztül a gyerekek által közvetített érzelmek széles spektrumát tapasztalhatta meg a közönség, a zsűri egyaránt. A versenyzők felkészítői Pukhelyné Angyal Márta és Simonné Benkő Edit magyar nyelv és irodalom szakos tanárok voltak. 

A zsűri tagjainak nem volt könnyű ilyen sok szépen kivitelezett előadás közül kiválasztani a legjobbakat, de végül megállapodásra jutottak, így házi megmérettetésünkön a következő eredmények születtek:

5-6. osztályos kategória:

I. Gerencsér Anna (6.o.)

II. Gál Annamária (6.o.), Soós Áron Benedek (6.o.)

III. Balassa Olívia Anna (6.o.), Takács Mátyás (5.o.)

 

7-8. osztályos kategória:

I. Zuber Levente (8.o.), Koltai Kristóf (8.o.)

II. Bárdos Nóra Katalin (7.o.), Bogdán Attila Kevin (8.o.)

III. Csárdi Judit (8.o.)

A helyezettek elismerő okleveleit Pőcze Nóra igazgatóhelyettes adta át. Pukhelyné Angyal Márta tájékoztatta a körzeti versenyre továbbjutott tanulókat a versenyszabályzatról valamint a kötelező versről. A körzeti szavalóverseny március 31-én Letenyén kerül megrendezésre.

Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek, a körzeti versenyre indulóknak pedig eredményes felkészülést és sok sikert kívánunk!

Kapcsolódó galéria

Szavalóverseny a felső tagozaton

Pályázatok

Digitális Témahét 2023
EFOP logo
Örökös Ökoiskola
Fenntarthatósági Témahét 2023
Petőfi200 projekt
Erzsébet-tábor
Csodaszarvas Program
Határtalan Program